
Az Európában egyedülállónak tartott révi fehér kerámiát „román kaolinnak” is nevezik. A szakértők úgy vélik, hogy a fazekasság, ez a több száz éves hagyományos mesterség a népművészet lényegét képviseli a Király-erdő vidékén. A fazekasok főleg a következőkő tárgyakat készítették: lábasokat, paraszkorsókat – szűk nyakú korsók, káposztás fazekakat, szilkéket – fedeles tárólóedények étel vagy tej számára, vizeskantákat, laskaszűrőket, gyertyatartókat vagy díszedényeket.
A hatóságok kérésére Réven készítettek 13, 1,4 méter magas, dák ihletettségű vázát. Ezeknek egy része a bukaresti Cotroceni palota kertjének díszítésére lett felhasználva.
1938-ban nem kevesebb, mint 90 család foglalkozott fazekassággal. Ma már mindössze három család űzi ezt a mesterséget.
Révi kerámiatárgyakat vásárolva hozzá tudnák járulni ennek a hagyománynak a megőrzéséhez.
Póli Mária fazekasműhelye látogatható, de be kell jelentkezni legalább 48 órával a látogatás előtt a következő telefonszámon +40 743 385 100.
A T5-ös, „A Király-erdő és gyöngyszemei” kerékpáros túraútvonal áthalad Rév községen.
Megközelíthetőség:
Gépkocsival:
A Nagyvárad – Kolozsvár útvonalon (E60)
Köröstopa – Rév
A Nagyvárad – Déva útvonalon (E 79)
Belényes – Gyalány – Petrász – Magyarremete – Biharkaba – Biharrósa – Erdődámos – Barátka – Bánlaka – Vársonkolyos – Rév
Vonattal:
A Kolozsvár – Nagyvárad útvonalon, a révi állomáson leszállva.